Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele külföldi konfliktusokba, jelentősen fokozta a támadásokat. A légicsapások emberáldozatainak száma és aránya továbbra is bonyolult összetevőktől függ.
HIRDETÉS
1991, vagyis az Öböl-háború óta az amerikai elnökök közül Barack Obama rendelte el a legtöbb légicsapást — főként az ISIS elleni hadműveletek és drónkampányok okán. Trump első adminisztrációja szintén rendkívül aktív volt, különösen 2019-ben Afganisztánban, míg a többi elnök ennél mérsékeltebb műveleteket rendelt el.
Az adatok szerint biztosra vehető, hogy messze Joe Biden mutatta a legnagyobb önfegyelmet a légitámadások alkalmazásában.
2025 első fele azt mutatja, hogy Trump elnök új ciklusa sokkal harciasabb, mint amit a választási kampányban megígért, amikor a gazdasági nyomásgyakorlást emlegette fő fegyverként.
Noha az elnökjelölti viadalban ígéretet tett arra, hogy megszünteti az amerikai részvételt a katonai konfliktusokban, az Acled (Armed Conflict Location and Event Data) adatai szerint, amelyek feltérképezik a konfliktusokat, az új elnök jelentősen fokozta az ország légi hadjáratait.
Május végéig Donald Trump majdnem annyi légicsapást felügyelt, mint amennyit Joe Biden indított teljes elnöksége alatt. A támadások a jemeni húszi fegyveresek és a szomáliai dzsihadisták ellen hevesebbek voltak, mint Bidené, és csapásokat rendelt el Irak, Szíria, majd legutóbb Irán ellen is.
„A sikereinket nemcsak a megnyert csatákkal fogjuk mérni, hanem a befejezett háborúkkal is, és talán a legfontosabb, azokkal a háborúkkal, amelyekbe soha nem keveredünk bele. Ezt hívják békének az erő által” – mondta Trump beiktatási bálján tartott beszédében.
Ehhez képest azóta az elnök 529 légicsapást felügyelt, szemben az előző kormányzat négyéves hivatali ideje alatt elrendelt 555-tel.
Szíriát, Irakot és Szomáliát már az előző kormányzat is célba vette, de Trump új frontot nyitott az iráni nukleáris program elleni csapásokkal, és növelte a nyomást Jemenre. A számításokba nem csak a bevetett fegyverek száma, hanem azok hatóereje is bele tartozik, amit az Iránban bevetett bunkerrombolók nagyban növeltek.
„Az amerikai hadsereg gyorsabban mozog, erősebb csapásokat mér, és mindezt kevesebb korlátozással teszi” – mondta Clionadh Raleigh professzor, az Acled vezérigazgatója, kiemelve a bombázási kampányok intenzitásának növekedését.
Ugyanakkor Trump nem csapott le Líbiára vagy Afganisztánra, és a légicsapásokat 'klinikai alternatívának" tekinti az amerikai csapatok küldésével szemben, szemben azzal, ahogy Barack Obama tette.
Az elnöknek figyelembe kell vennie, hogy a saját MAGA mozgalmán belüli feszültségek arra mutatnak, hogy több republikánus szerint egyáltalán nem kell folytatnia a külföldi katonai beavatkozásokat. Ebben az ügyben még feketeöves kongresszusi támogatójával, Marjorie Taylor Greene georgiai képviselővel sem ért értenek egyet.
A MAGA egyik legismertebb személyiségei, Tucker Carlson szerint például az Irán elleni támadás ellentétes Trump „Amerika az első” elszigetelődési ígéretével. A sztárriporter ennek megfelelő hangulatú interjút is készített Irán elnökével.
Mégis, a légicsapások idején végzett közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az amerikaiak 84 százaléka egyetértett a támadásokkal, vagyis a demokraták jókora része is a katonai erő felmutatásának híve.
Hogyan dől el, hogy ki hal meg, és ki éli túl a légitámadásokat?
Az áldozatok száma több tényezőtől függ, köztük a konfliktusok intenzitásától, a célzott országok földrajzi és demográfiai viszonyaitól (népsűrűségtől, életkortól), valamint a választott hadviselési módszerektől.
A legmagasabb áldozatszám az ifj. Bush elnöksége alatt mutatkozott, amikor az Egyesült Államok átfogó szárazföldi és légi hadműveleteket indított Afganisztánban és Irakban, többek között Bagdad, Moszul, Falludzsa és Kandahár térségében.
Ezekben a városokban és térségekben masszív bombázások, elhúzódó ostromok és városi harcok zajlottak, melyek jelentős civil áldozatokkal jártak.
A számokat tovább növelte a „Shock and Awe” (sokk és félelem) hadműveleti doktrína, amely kiterjedt légicsapásokkal próbálja megbénítani az ellenséges infrastruktúrát és vezetést. Példa erre Izrael taktikája a libanoni Hezbollah terrorsereggel szemben.
A légicsapások hatékonyságát és humanitárius következményeit gyakran az áldozatok és a csapások arányával mérik. Moszulban (Irak) és Raqqában (Szíria) az arány a legmagasabb volt, mivel a sűrűn lakott városi harcok során nagyszámú civil rekedt a célpontok közelében.
Ezzel szemben például Gázában - bár súlyos pusztítás zajlik - az izraeli hadsereg által bevezetett előzetes figyelmeztető eljárások (pl. „roof knock” technika) valamint a precízebb támadó eszközök miatt az egyes légicsapásokra jutó halálos áldozatok aránya alacsonyabb maradt. (Megjegyezzük, hogy az adatsorokban nem szerepelnek az orosz légierő csapásai és áldozatai, amiről majd egy külön cikkben számolunk be.)
Az ACLED által összeállított adatokban szereplő „civil halálos áldozatok” összesített becslései nem tartalmazzák azokat a polgári személyeket, akik fegyveres csoportok közötti harcok során „járulékos kárként” haltak meg, vagy fegyveres csoportok távoli célba vétele következtében, ami szintén civilek halálát okozhatja. Erre Gázában tömegesen látunk példákat.
Általános megfigyelés, hogy egy sűrűbben lakott megcélzott területen a gyermekek, nők és idősek halálozásának esélye kimagaslóan magas, míg a fegyveres alakulatok tagjainak túlélési esélye jóval kedvezőbb, mert a búvóhelyeket és a bunkereket ők ismerik.